1875 - 1900

Potsdamhafen (Aitape -> Új-Guinea -> Melanézia -> Ausztrália és Óceánia)

1905

Potsdamhafen (Aitape -> Új-Guinea -> Melanézia -> Ausztrália és Óceánia)

Hosszúkás állatkoponya, alatta háncsszálak feltekerve, keresztben kék szövetcsíkkal rögzítve. Támol lakomai emlékek (állatcsontok.): Uj - Guinea, Astrolabe - bay, Bogágyi és Wom. A tárgy leírása: Koczkáztatás tőlem, hogy e csontdarabokat is az ethnologiai tárgyak közé sorolom, mert kinevethetnek vele. De nem tehetek másként, mert ezek a támolék kunyhóinak annyira jellemző díszítései, hogy el nem hagyhatom. Az Astrolabe - bay környékén épugy, mint a » Boldogemberek Szigetországában, a hogy az orosz Maclay a Friedrich - Wilhelmshafen környékén lévő szigetcsoportot elnevezte, valamint a távoli nyugati Berlinhefennél mindenütt divatos a lakoma maradványok megőrzése. Néha pórázra akasztva csüng a ház elején, mint Czinyágyiban a Kazuártojások, vagy az eresz alatt kivül vagy belől hosszában elnyújtott rudon a disznó állattcsontok, kutya koponyák, parti lakosoknál kisebb-nagyobb csigák és kagylók héjai, hegyi lakosoknál a nagy Monitor-gyik vagy fiatal krokodil koponyája, lkoponyákkal és gerinczdarabokkal vegyesen, hegyi lakosoknál egy-egy törpe kengǔrǔ kopnyával vagy óriáskígyó tekercsbe csavart gerinczével tarkítva. A lakomából megmaradt apró húsczafatokat még elsőben az apró patkányok csupán rágcsálják le, azután a falánk svábbogarak szépen letísztitják s a kunyhó minden nyílásán tóduló füst conserválja. Csak vadászati trophaeák, nem elmúlt jó falatok emlékei, nem sokat ad rájok a támol s könnyen megválik tőlük. El úgyan nem ajándékozza, mert a támol elvből nem ajándékoz soha semmit, és épen európainak nem. Néha embercsontok is keverednek csak közé, néha egy koponya, máskor egy lapoczka vagy lábszárcsont. A tán borzadva néző látogatónak mosolyogva magyarázza a támol, vagy épen a felesége: » támol bole!” jó ember volt! Hát kell ennél kézzelfoghatóbb bizonyság, hogy e szörnyeteg vademberek vadak emberevők?! S annyira megátalkodott Kannibálok, hogy röhögő pofával bizonykodnak: Jó izű volt! Pedig szegény támolék ártatlanúl keverednének a kannibálság hirébe. Emlékek ezek is, becsületesen meghalt, meggyászolt rokonok emlékei, miket az együgyüek, a jámborok fotográfia helyett őriznek, s a dicséretet nem az ízére mondják, hanem hogy becsületes, jó támol módjára élt. Csakhogy épen nincs szekrényük, a hogy a kegyeletes emlék maradványokat külön elhelyezzék. Csont az is, hát oda kerül a többi csont közé. Hanem ha az ember bizalmasabb meghittebb barátságba lép velök, egy bizalmas órában előhoznak a kunyhó valamelyik rejtettebb zugából egy gondosan levelekbe burkolt tekert csomagot, s abból megmutatják legféltettebben őrizett kincsüket,– a megboldogult állkapcsát és kihuzott előfogait. A koponyát kevés rábeszélés után oda adják egy baltáért, de nincs a világnak az a kincse, a miért oda adnák az állcsontot és a fogakat. Mert hiszen azzal kézbe adnák boldogságukat és életüket, s a mikor neki tetszik, akkor ronthatná meg őket az ördöngös » ruhás ember «, a gara - támol.

növényi rost, vászon, emberi koponya

Magasság x Szélesség x Hosszúság: 8 x 10 x 21 cm